verseim1

Zuhannék a halálba

zuhannék a halálba de nemtehetem,
a hétköznapok szürke börtönéből kiszabadulva.

úgydöntöttem hogy megteszem,
itthagyom e reménytelen és kínzó életem.

céltalanul bolyongok az életben,
eddig barátaim tartottak itt de lehetetlen,.

lehetetlen hogy még sokáig bírom,
mert vámpírként jólenne, de így életem élhetetlen.

a pillanatra várok, hol egyedül lehetek,
s egy nagyon magas hejre fölmehetek.

szaggat a kín, ez elviselhetetlen,
egy világ dőlt össze körülöttem

csak két igaz barátom van a világon,
de még mindíg nem fogták fel igazán, mite készülök,
és talán még én sem.

nehéz a tudat hogy majd valamikor
meg kell írnom egy köteg búcsúlevelt

itthagyom egy széken mielőtt elmegyek,
útolsó kívánságom, továbbítsátok az apámnak,
ritának, melindának, és nemmondommeg kinek szóló leveleket.

tép a fájdalom, a vámpírok cserbenhagytak,
haggyák hogy haljak, s hogy hitemmel együtt a porba hulljak.

a kín alagútjának végén,
a halál sötét, suttogó fényét látom.

de az egyetlen célom a halál előtt,
akadájként áll elém s elzárja a végzet útját.

mielőtt elmegyek megírom a verseimet,
s befejezem a könyvemet, aztán végre vége.