verseim1

Halálom idelyét várom

Kihült az élet s csak esuhan mellettem,
mikor barátaimmal vagyok csak akkor,
akkor veszem észre hogy élek s ez,
nem csak egy néha vidám
néha Nyomasztó, halálos álom.

Néha mikor egyedül gyaloglok haza,
vagy éppen este van és nemtudok aludni,
úgyérzem, hogy életen csak szenvedés ék kín
vámpírként jó volna de reményemet hamuba tiporták
barátaimmal boldogabb vagyok de nemtarthatnk itt örökké.

Hisz így a boldogság is csak szenvedés és kínlódás
mert nyomasztó esti hangulatom úgyis eljő
ha elfoglalom magam valamivel, akkor talán
elviselhetőbb életem, de mégis szenvedek minden percben,
mert reményem pislogó lángja égeti a szívem.

De amint sorsomat beváltom eljő értem a halálom
talán a halál együtt ér barátnőimel de nem várom el
hogy együtt ugorjanak velem a lelkek világába
de talán ha megtudják, átlépik a világ kapuját
talán akkor örökké együtt lehetnénk

de senki nemtudja mivár odaát
talán a menny, talán pokoli lét,
talán ittmaradnánk szellemként
és kísértenénk egy ideig, még valameddig
amíg mindhárman elnem búcsúznánk
szüleinktől vagy kísértenénk akiket nemszerettünk.

De ha egyedül ér a halál mikor a zuhanás végetér
talán egy ideig felderítenék egy új világot
de egy idő után barátaimat is utoléri a titokzatos halál
tán 1 vagy 20 akár 100 év mulva de valamikorbiztos
és majd ha egymásrataláltunk, kitudja mennyi ideig
ottleszünk a halálontúli ismeretlen létben

felfedezni szórakozni bármi jót vagy rosszat is csinálni
együtt biztos jobb mint egyedül vagy másokkal,
de ha ők nincsenek velem magányosan ülök csendben
egy más lét vagy új élet, az a lényeg hogy velük legyek
de ha problémáim toronyként elém állnak, nemszámít semmi
kivel vagyok hol vagyok, egy idő után biztos a halált választom.